Public Display érintőképernyős technológiák

Infared Touch esetében a hagyományos képernyő előtt infravörös érzékelők hálózatából álló sugárrács található, ami egy jelkibocsátó- és egy azzal szemben álló érzékelő párosból épül fel. Ha valamilyen (természetesen nem átlátszó) tárgy megszakítja egy adott ponton az infravörös sugarak útját, akkor a vízszintes és függőleges érzékelők segítségével meghatározható az érzékelés koordinátája. Ebből a kialakításból adódik, hogy kesztyűben vagy akár nedves kézzel is kezelhető. Hátránya viszont a technikai fejlődéssel egyre nagyobb lett. Megjelentek a nagyfelbontású kijelzők, az infra érzékelők közti távolság azonban nem lehet elég kicsi így nem lehetséges egy bizonyos vastagságnál vékonyabb vonal rajzolása. Emellett a magasabb környezeti fény is a használhatóság rovására megy, illetve nem veszi figyelembe a valós érintést az esetleges idegen tárgyakkal szemben (rovarok). Elsősorban olyan helyre ajánlott, ahol egy kedvező árú, nagyméretű érintő felületű monitort keresnek és az alap funkciókon kívül nincs egyéb extra elvárás a készülékkel szemben.
NEC Infared Touch monitorok elérhetőek 42” 46” 52” 65” és 80” méretben.

Infrared Touch Screen Technology And Ir Phototransistor

A ShadowSense optikai helyzetérzékelő technológia annyiban hasonlít az infravörös érintőképernyőhöz, hogy mindkettő infravörös fényt használ és mindkettő emittereket és érzékelőket tartalmaz a monitor keretében. A hasonlóság azonban ennyiből áll, a Shadowsense jelentős előnyökkel jár a hagyományos infravörös technológiával szemben. ShadowSense touch az objektum árnyékának precíz és pontos felismerésén alapul. Amikor egy ujj vagy egy tárgy megérinti a képernyőt, az árnyékot vet az érzékelőkre. Az a pont ahol legtöbb árnyék konvergál, pontosan megadja az érintés helyét. Az árnyékok metszéspontjaiból pedig megállapítható az objektum mérete és alakja. Így akár ecsettel is élethűnek tűnő rajzot hozhatunk létre a monitoron. Képernyők konfigurálhatóak felhasználás szerint. Ez azt jelenti, hogy elfogadhatják, vagy elutasíthatnak bizonyos érintési eseményeket, méret, forma, átlátszóság vagy érintési gyakoriság alapján. Felismerheti, és figyelmen kívül hagyhatja a hamis érintéseket. Nagy fényviszonyok esetén is garantált a pontos működés. Külső fény nem befolyásolja az érintőfelület működését.
NEC ShadowSense érintőfelületű monitorok elérhetőek 40″ -tól egészen 98″ méretig. Ajánljuk elsósorban olyan helyekre, ahol az alap érintésen túl számít a minőségi megjelenítés, és akár grafikai feladatok végrehajtását is a monitoron kívánják végrehajtani.

6Sensors 04

Exkluzív kialakítású Public Display monitorok

A felhasználók természetesen arra vágynak, hogy intuitív módon foglalkozhassanak az interaktív érintőképernyők tartalmával. A NEC ezt szem előtt tartva alkotta meg az InGlassTM érintőképernyős monitorokat. Keret nélküli kialakítású, tökéletes színhűségű UHD felbontású nagyméretű monitorok kapacitív érintő technológiát kaptak. A kijelzőt takaró üveglap alatt egy rácsos szerkezetű vezető réteget helyeztek el, mely így egy elektromos mezőt alakít ki maga fölött, ami értelemszerűen “átlóg” az üvegen is. Mikor ujjunkkal hozzáértünk a kijelzőhöz, gyakorlatilag töltést vezetünk el ettől a tértől, melynek pozícióját a készülék szintén képes érzékelni. InGlassTM megjelenítőket akár fektetve, asztalként használva is üzemeltethetjük. Modern dizájnú lábakkal pedig minden tárgyaló díszévé válva biztosít igazán elegáns megjelenést.

X651UHD 2IGTInGlass Content Ac

További kérdések esetén, kérjük, vedd fel velünk a kapcsolatot!